Születéstörténetek

Következzen itt néhány édesanya beszámolója arról, hogyan élték meg gyermekük, gyermekeik érkezését. Nem csak a mélyen átélt élmény vibrálása teszi izgalmassá ezeket a beszámolókat, hanem az is, hogy figyelmes tanulmányozással nagyon sokat tanulhatunk ezektől az anyáktól a szülés "természeti erejéről", és arról, hogyan lehet azzal meghitt kapcsolatban, odaadóan együttműködni.

Kata szülésélménye
2010.09.07. (erre a napra voltam kiírva) 23:58-kor arra ébredtem, hogy fájdogál a hasam. Mivel két héttel korábban volt már egy téves riasztásunk, nem szóltam a férjemnek, én is pihengettem tovább. Aztán 1 óra körül már rendszeres, 10 perces fájásaim voltak. Lezuhanyoztam, hajat mostam… és ébresztettem Bécit. Készülődtünk, pakolásztunk 2 fájás között, és közben vigyorogtunk. Majd elkezdett durvulni a helyzet, és 2-kor már 5 perces fájásaim voltak. Hívtam a szülésznőt, végighallgatott egy fájást, és mondta, hogy nem ártana elindulnunk, ő is indul hamarosan. 3 órakor még a radiátorra támaszkodva guggolgattam a 3 perces fájásaimmal otthon. Fél 4 volt, mire a kórházba értünk, a kocsiból már alig bírtam kiszállni, meg kellett várni a szünetet, a lépcső sem volt kellemes. Adatok, kérdések… az orvosom ügyeletes volt, azonnal megvizsgált, burkot repesztett (aminek nem örülök, de nem kérdezett, csak csinálta), ez nem fájt, csak kicsit kellemetlen volt. Azt mondta nagyon szépen nyitva vagyok, reggelre baba lesz. Akkor megérkezett a szülésznőm, beöntés 2 perces fájás között (rettenet). Volt egy hűtőláda a wc mellett, azon hasaltam, mellette guggolgattam. Amikor ezzel végeztünk, egyenesen a szülőszobára mentünk. Végre bejöhetett a férjem! A szülőfotelben szerettem volna szülni, kipróbáltam, de nem volt jó érzés hátradőlni és leülni sem, csak állni és támaszkodni. A szülőágy mellett állva vártam, hogy mennyi fájás jön még. Úgy emlékszem ordítottam, de a Béci szerint, csak néha kicsit hangosabb voltam ;) …és egyszer csak 6 óra körül teljesen más érzés, elkezdődtek a tolófájások. A szülésznő biztatott, hogy erre vártunk és nyomjak bátran. Itt nagyon kellett, amit a jógán tanultunk, hogy pontosan oda nyomjak, ahova kell. Ez sikerült is!!! puszi Ilike Aztán fel kellett feküdnöm az ágyra, és azt hittem belehalok, megszázszorozódott a fájdalmam. Vizsgált a szülésznő és az orvos is, és biztattak, hogy minden ok és hamarosan kinn lesz. Én viszont csak arra vágytam, hogy megint az ágy MELLETT állhassak. Megengedték! A szülésznő egyszer csak azt mondta, hogy látja a fejecskéjét! Akkor kikönyörögtem, hogy pár fájást még állva csinálhassak végig. 7 körül felfeküdtem. A szülésznő monda, hogy vágni kell majd egy kicsit. Na ennek sem örültem. Az orvosra várni kellett pár percet és láttam a szülésznőn, hogy már alig várja, hogy megérkezzen (egy császáros anyukát varrt). Addig nem kellett olyan erősen nyomnom, de én csak erősen tudtam. Megjött az orvos és 3 tolásból megszületett a kisfiam 7:17-kor az édesapja születésnapjára! Megtörölgették és pár pillanattal később a hasamból a hasamra tették. Ott szuszogott a hálóingem alatt. Az apukája vágta el köldökzsinórt, mert egy hős. Kijött a méhlepény, összevarrtak (nagyon fájt), az én picike Dávidkám meg csak lapult, a kis kezeit, lábait mozgatta. A szülésznő segített mellre tenni, és ott a szülőágyon szopizott a kis drágám. Kb. másfél órát lehetettünk így együtt. Aztán elvitték megmérni 56cm és 3250g volt. Engem pedig felvittek az osztályra, és életem legrosszabb 4 napja következett…, de nem részletezem, aki átélte tudja.
Első szülésem volt 27 évesen, fájdalomcsillapító, oxitocin és minden nélkül! Mert így akartam. Következő a fotelben…
Hajrá lányok! puszi Kata

KV szülésélménye 1.
Kincső, aki első kincsünk (2008. június 21. 19.15)

Amikor megtudtam, hogy egy életet hordok a szívem alatt, azt gondoltam, ez az életem legboldogabb napja! Rögtön tudni akartam, hogy mi történik a kisbabánkkal napról-napra. Hogyan fejlődik, mikor melyik testrésze, érzékszerve fejlődik. Interneten nagyon sok információt találtam. Kerestem arról könyveket, hogyan lehetséges a babánkkal kapcsolatot teremteni, amikor még odabent van! Találtam kismama-jógát, perinatális szaktanácsadó tartotta, és segített abban, h befelé forduljak, h minden idegszálammal a babánkra figyelhessek. Megismertünk (Párommal) sok-sok gyakorlati dolgot, amit majd a szüléskor használni tudunk. Az orvosunknak elmondtuk, h nagyon fontosnak tartjuk, h ne avatkozzon be, háborítatlanul születhessen, gátvédelemmel, és maradhasson velünk a szülőszobában. Közben felkerestünk egy szülésznőt, aki elméleti oktatásban részesített, mind szülésről, mind szoptatásról. Ez több alkalommal, több órás foglalkozás volt. Mindeközben persze a Párommal minden nap nagyot sétáltunk, nagyon sokat pihentem, és sokat beszélgettünk Vele, a babánkkal. Hintaszékeztem, énekeltem, simogattam…
Azt hiszem ezek nagyban hozzájárultak ahhoz, h határozott elképzelésem volt arról, hogyan fog megérkezni közénk a kisbabánk. És azt is gondolom, h Ő „hallotta” ezt odabent

Pénteken éjszaka már nem nagyon tudtam aludni, sokszor felébredtem, ez volt az egyetlen olyan éjszaka, amikor nem aludtam végig. Reggel nem bírtam reggelizni, az volt a tervünk, h elutazunk utoljára Hajdúszoboszlóra, fürdeni, napozni, mert ekkor már csak 7 nap volt hátra a kiírt időpontig. Mondtam a Páromnak, h közelebbi helyre menjünk, mert ha elindulna babuci, akkor hamarabb visszaérjünk Egerbe. Kb 9 órakor elkezdődtek a méhösszehúzódások, és nem tudtuk biztosan, h ez már az! Így inkább már nem indultunk sehova, hanem minden összehúzódást vártunk, figyeltük. A rendszeresség már észrevehető volt. Délben telefonáltunk a szülésznőnknek, aki nagy tudással kérdezgetett, és abból, h beszéltetett, tudta, h még nem jött el az idő az indulásra a kórházba. A nagyszülők is aktivizálva lettek, készüljenek, mert úton az unoka 14 órakor hívtuk ismét a szülésznőnket, és akkor már azt javasolta, h zuhanyozzak le, és a csomaggal együtt induljunk be a kórházba. Mivel azt nagyon nem szerettem volna, h beavatkozzanak, húztam az időt otthon, 15 óra körül értünk be a kórházba. Akkor már nagyon erőteljes méhösszehúzódásaim voltak, amiket csak lassú táncolással viseltem. A légzés,- amit jógán is és szülésznőtől is tanultam-, számomra létfontosságú volt!
A kórházi vajúdásunk szinte egésze a zuhany alatt ülve zajlott, szerencsém volt Nem volt beöntésem, borotválásom! A Párom ott volt Velünk, minden pillanatban figyelte, h vagyunk.
19.15-kor kidugta a fejecskéjét Nagy Kincső Zsófia!
Gátvédelemben Gyermek, Anya, Apa született abban a pillanatban! Rögtön rám tették, szopizott is azonnal, és leszámítva azt az időt, h megmérték, lemosták kissé, velem volt! A csecsemő osztályon is olyan szobát kértünk, ahol kettesben lehettünk. Az első napokban csak előtejet, kolosztrumot szopizott, de a tejtermelődés ennek hatására nagyon erősen beindult, és azóta is tart.

Ahogyan leírtam ezt, meghatott újra és újra….ez ilyen. Már azt gondoltam, hogy ez a nap a legboldogabb! De mára tudom, minden Vele töltött nap, a legboldogabb nap!

KV szülésélménye 2.
Sebestyén, aki a második kincsünk (2010. november 26. 3.40)

A második várandósság villámként csapódott ránk. A lányunk nagy örömmel fogadta a hírt, h kistestvére érkezik, mi azonban kissé megijedtünk. Pár nap után felváltotta ezt az érzést az öröm és a várakozás.
Minden nap beszélgettünk Róla, a babáról, mert Kincső nagyon sokat kérdezgetett. Plusz 17 kg-nál jártam, hetekkel a kiírt időpont előtt olyan jósló fájásaim voltak, mint első szülésemnél, csak nem voltak rendszeresek. Emiatt többször befelé próbáltam fordulni, hátha amiatt nem indul, mert szinte sose voltunk kettesben.
Egy őszi reggelen (november 25.) Anyósom jött Kincsőhöz, mert én 8-ra mentem a pocakommal NST-re. Mikor végeztünk, siettem haza, és itthon azt mondta Kincs, h szeretne elmenni a maklári Mamával vonattal Hozzájuk. Gondoltam, h ez jó ötlet, önállóan még nem volt így. Kikísértem Őket a vonathoz, majd arra kért a lányom, h menjek haza, pihenjek. Hozzáfogtam nagytakarítani, és megint jósló fájásaim lettek. Már ügyet sem vetettem rájuk, hiszen többször „megtréfáltak” már. Mire a Párom hazaért délután, már egész komoly erősségű, de még mindig rendszertelen méhösszehúzódásaim voltak. Felhívtam a szülésznőnket, Anit, h mi történik velem és a babámmal, számítson rá, lehet, h éjjel zavarni fogjuk 6 óra körül minden leállt ismét, amikor befejeztem a nagytakarítást. Közben Anyukám is hívott, és épp egy jósló fájás közepén voltam, sírva vettem fel a telefont, jól felizgattam…
Leültünk vacsorázni, én már nem akartam enni, hátha…megyünk szülni
Magamban folyamatosan szólogattam a kisfiamat, hogy adjon valamilyen jelet nekem, h Ő kész az indulásra. Adott is, beindultak a rendszeres méhösszehúzódások, ekkor kb 22 óra volt. Szülésznőt újra hívtuk, hogy most már biztos a dolog, és már csak akkor fogom hívni, ha indulnánk
Vajúdásom teljesen ugyanolyan volt, mint először. Lépegettem oldalra, egyet jobbra, egyet balra, közben lélegeztem, ahogyan tanultam. Éjfél körül beálltam a kádba és folyattam a forró vizet magamra. Nagyon jó érzés volt, újra és újra lejátszódott a lelki szemeim előtt, ahogy haladok lassan előre, és a végén kidugja a fejét a kisfiam.
Hajnali 2 óra volt, az ágy háttámlájánál álltam, és csak jöttek az összehúzódások, csak jöttek, már nem nagyon tudtam másra/kifelé figyelni, és ezt érezte meg a Párom. Azt mondta, hogy nem várunk tovább, indulunk. Kicsi ellenállás sem volt bennem, kezdtem öltözködni, és hívtuk Anit, h megyünk Érte. Az az érzés volt bennem, h első szüléskor ez az állapot milyen sokáig tartott, most is sokáig fog, és Nekünk a babámmal ez jó. Mert ismerkedünk, tudjuk, hamarosan látni fogjuk egymást. Beszállt a kocsiba a szülésznőnk is, aki fontos személy számomra
A kórházban megvizsgált az ügyeletes orvos, mondta, h bő egyujjnyira kitágultam, magzatvíz tiszta. Ekkor 2.14 volt. Ismét a meleg vizes zuhanyt választottam, a Páromat kértem, h pihenjen le, mert hosszú lesz… Végig azt néztem a méhösszehúzódások alatt, h a végbél záróizmai lazán vannak-e. Kézzel próbáltam ezt „vizsgálni”, mert első szülésemnél ez kissé visszatartotta a folyamatot.
A zuhany alatt próbáltam keresni a megfelelő pózt, így találtam a térdelő, és kézzel székre támaszkodó helyzetet, miközben Ani a hátamra-derekamra folyatta a vizet. Na, ez az! Megtaláltuk Megnézte a szívhangot a szülésznő, akkor még visszaengedett a zuhany alá, másodjára viszont már kérte, h a szülőszobába menjünk, mert lelassult a szívhang és ránk tenné azt a szalagot. Megnyugtatott, h állhatok közben ( táncoltam tovább: egyet balra, egyet jobbra), pár perce már ment a szívhangfigyelő, megérkezett az orvosunk. Ekkor fél 4 körül volt. A légzésemnél a hangom egyre mélyült, és iszonyatos székelési ingerem lett. Mondtam a szülésznőnknek, hogy elszaladnék wc-re, Ő (szerencsémre) okosan arra kért, hogy a babzsákfotelba üljek fel inkább. Ekkor még a magzatburok egyben volt. A doki azt javasolta, h repesszünk burkot, hogy könnyebben menjen a folyamat. Ahogy a fotelba felültem, jött egy toló fájás, akkor megrepesztette az orvos a burkot, és a következő tolásnál kibújt a kisfiunk. Most is kirázott a hideg és folyik a könnyem, ezt újra és újra átélem, mikor leírom. Sebestyén csupa magzatmáz és nagyon picike, 2850gramm és 55cm hosszú kisbaba volt. Ekkor 3.40perc volt. A Párom, amikor felültem a fotelba, mellémállt, és szorosan megfogta a bal kezem. Olyan gyorsan történt minden, h alig ocsúdtunk föl, és már kezünkben tarthattuk a fiunkat  Sebe rögtön cicire került, bár kissé nehezen szopizott elsőre, nagyon büszke voltam Rá!
Nagyon boldog voltam, Párom is csak nézte a kis jövevényt, csodáltuk együtt. Most már minden álmunk teljesült, igazi család vagyunk.
Reggel nagyon vártam, hogy a lányunk is jöjjön be hozzánk, és lássa, kibújt a pocakomból a Kittesó Mikor belépett a szobába, nagyon megörült nekem, mikor meglátta a babát mellettem, akkor komoly arcot vágott, de melléfeküdt, és megölelte. Nagyon megható volt! Amikor a lányunk született, azt hittem, életem legboldogabb napja, de most is azt mondom, h attól kezdve minden nap egyre boldogabb, és most, hogy van egy kisfiam is teljesedtem ki igazán!

Móni szülésélménye: A mi kis Pipink születése....(2008-02-19. 8óra)
Ez az időpont, amikorra berendelt az orvos, ujabb vizsgálatra. A kiírt időponttók szívhnagja egyre csak rosszabb értékeket mutat.
Mire az orvos vissza ért délután 14.30 körül lehetett. MÁr szinte rohant, öltözött át, fejére került a műtős sapka, itt már éreztem, jön a műtét aminek a gondolatától is rosszul voltam.

Jött a hordár, átmentem a műtős ágyra, kicsit szűkebb mint a szülőágy.
Betoltak a műtőbe. A vérnyomásom 110/60 volt, kicsit alacsonyabb mint a terhesség idején, mondták is.

Jobb kezemen az infuzio, bal kezem lekötve, jobb és bal lábam lekötve. :( Hirtelen olyan sokan lettek körülöttem, vagy 8fő biztosan.
Így feküdtem, vártam a metszésre, hogy találkozzam az én kis babámmal.

Gerincbe kaptam érzéstelenítőt, pár perc mulva már azt sem tudtam, hogy van e lábam?!
Bal oldalamon állt a szülésznő, aki kezében egy zöld lepedő szerűt tartott, amiben a kisbabát várta, hogy oda helyezik.
Komolyan mondom, 10 perc mulva kinnt volt az én picim. Aki alatt megmozdult a szilárd talaj, hisz kimelték abból a burokból, amiben ő 9 hónapig boldogan élt. 15.14 perckor felsírt az én kis manócskám. Soha nem éreztem azt az érzést, amit akkor ott, abban a pillanatban. Istenem az én picim, akit odabennt neveltem hosszu időn át.

Sajnos Évike, a szülésznőm azonnal betakargatta és már futott is vele. Leszívták az orrát, vizsgáálkozzunk, most kisebb adagot kössenek be, az oxiból, pontosan nem tudom az mennyiséget, (néhány csepp)addig kiszaladok a városba.:(( Ja, és a magzatburkot is megrepesztette, tehát tutti babám fog ma születni, ezeket gondoltam....:) amellett, hogy elment a dokim.

Úristen, gondoltam amugy is kiszolgáltatott helyzetben vagyok, a dokim is "cserben" hagy, hát hihetetlen....

Szülésznőmmel ketten voltunk ill Géza a férjem is ott volt velünk, csak fel-alá mászkált.

Jó, bekötötte,próbálkozzunk, hisz elsősorban a dokom is természetes szülést szeretett volna. Itt az idő már délután volt olyan 12óra tájékában.
Képzeljétek, ahogy megint megindult a véráramban, bár kisebb adagban az oxi, rögtön reagált rá az én kis drágám, de sajnos nem jól. Nem hogy fájásokat idézett elő, hanem a kisbaba szívhangja ismét esni kezdett. 136.123.110.72.53. 53?????????

Itt éreztem pánik hangulatot a szülésznőmnél, bár nem akarta nagyon mutatni, csak annyit mondott sóhajtsál Mónika, sóhajts, sóhajts!!!!

Próbáltuk visszhozni a korábbi szívhangot, beletelt jó néhány perc mire sikerült, most végleg kikötötték ezt a fránya oxit. Nagyon megijedtünk apával, féltünk mi lehet a picivel odabennt.

Éva, azonnal hívta a dokit, hogy bárhol is van induljon, mert semmi változás, sőt a gyermek szívhnagja egyre csak rosszabb értékeket mutat.
Mire az orvos vissza ért délután 14.30 körül lehetett. MÁr szinte rohant, öltözött át, fejére került a műtős sapka, itt már éreztem, jön a műtét aminek a gondolatától is rosszul voltam.

Jött a hordár, átmentem a műtős ágyra, kicsit szűkebb mint a szülőágy.
Betoltak a műtőbe. A vérnyomásom 110/60 volt, kicsit alacsonyabb mint a terhesség idején, mondták is.

Sajnos Évike, a szülésznőm azonnal betakargatta és már futott is vele. Leszívták az orrát, vizsgálta az orvos.

Tehát két dologból is kiestem. A köldökzsinórt ki tudja, mikor vágták el? Nincs is rá mód, hogy megvárják hogy ne pulzáljon.
A másik nagy dolog amit nem éreztem, nem adták oda a picikémet a szívemhez. Nem érezhette szívem dobogását. :((((( A szívem majd nem meghasad, hogy ezt nem élhettem át!

A doki bácsi, aki megvizsgálta 9,10es apgár értéket adott. :) A vizsgálat után megkaphattam a picurkát de csak ugy, hisz levoltam kötözve, oda tartotta Éva az arcocskáját és megpuszilgattam néhányszor. Itt már nagyon zokogtam.

A francba is, hogy kiszolgáltatott helyzetben vagyok, nem tudom mikor mi történik a műtős asztalon és még a babámat is 3másodpercre láthatom....

Szépen össze vartak 15.29 kor toltak ki a műtőből.
A számat nagyon össze kellett már szorítani, hogy ne zokogjak tovább.
Felvittek a II. Emeletre egy szobatárs mellé, aki szintén császárral szült csak előttem két nappal.

Ott feküdtem az ágyban, semmit nem éreztem deréktől lefelé, remegett a testem, de főként a szívem.

Jött a család, szépen körbe vettek, hisz tehetetlenségemben nem tehettem mást. Géza, suttogta, hogy ügyes voltam, szép egészséges a kisbaba, most ennek örüljünk, bíztatott!

Amikor megláttam a szüleimet, akkor ismét elkapott a zokogás, ők is sírtak, mi mást tehettek?

Ez az érzés, hogy milyen, aki nem éli át még attól is borzasztóbb amire gondol.

Mindig azt kérdeztem, hol a picur? Bejött a nővérke és egyből azt kérdeztem, mikor láthatom?
Azt ígérték a 6.os szopásra kihozzák. Dehogy hozták!
9.ig kellett várnom a nagy találkozásig!
És 9óra után néhány perccel hozták az én picimet. Kis magzatmázos, de valójában nagyon szép, formás kisbabámat!

Ezt az érzést soha sem feledem, talán megközelíti a születés pillanatát. Csak néztük egymást és tátogott a kis manó. Biztosan éhes volt már, de ugye előtejem nem nagyon volt még. Nem szopizott, csak nézegetett, figyelt a hangomra és forgatta fejecskéjét!
21.30 kor elvitték, akkor ismét elérzékenyültem, de boldogabb voltam, hisz ekkor már láthattam legalább egyszer.

Tanulság: Talán így 4 nap után mondhatom, hogy valamennyire túl vagyok a nagy "sokkon", semet is.
Pár videót a férjem is megnézett, így könnyebben fel tudott készülni arra, hogy mi vár majd rá a szülőszobán. Minden orvosi vizsgálatra, ultrahangra elkísért, és Ő is sokat olvasott, hogy már a terhességnek is igazán részese lehessen. Ez sokat jelentett a számomra. Együtt minden más, minden könnyebb. Minden este Ő kente be az egyre növekvő hasamat, és minden este amar.
Nagyon jó itthon, nagyon jó amikor hárman vagyunk a mi kis családunk! :)

Eger, 2008-02-22

Zsanett szülésélménye

Az elmúlt egy év minden pillanatát CSODAKÉNT éltem meg…..
Amikor találkozunk egy terhes kismamával, vagy kisgyermekekkel közlekedő szülőkkel kedvesen elmosolyodunk, átadjuk a helyünket a buszon vagy a dokinál, előre engedjük Őket a pénztárnál vagy a bejáratnál. De bele sem gondolunk, hogy milyen ajándékot kaptak Ők az élettől, amíg mi magunk is részesévé nem válunk ennek a csodának.

Már legalább egy hete szédültem, nem éreztem túl jól magam. A vérnyomásom rendben volt, a fejem sem fájt. Talán ez lenne az első jel? A férjem vett egy terhességi tesztet, és izgatottan vártuk az estét, hogy együtt megnézzük, mit mutat. KÉT CSÍK!!! Több, mint egy éve vártuk ezt a percet, és most eljött…Aggodalom és félelem lett úrrá rajtam, kérdések özöne kavargott a fejemben. De mi lesz ezután? Mi történik velem? Mi zajlik bennem? Szabad-e tovább sportolnom? Mikor fog mozogni a baba? Mekkora lehet most? Mikor kezd el dobogni a szíve? Hogyan fogom észrevenni a jeleket? Mennyire fog fájni? Milyen lesz Ő? Stb, stb, stb. Ezer és ezer kérdés, amire akkor még nem tudtam a választ. Csak boldogan néztük egymást a férjemmel. Ő egy dolgot kért tőlem. Meg kellett ígérnem, hogy Ő is velem lehet a szülésnél.

Innentől kezdve a fellegekben jártam. Büszke voltam rá, hogy hamarosan Én is édesanya leszek. Vásároltam és kaptam kölcsön egy rakat könyvet a babavárással és a szüléssel kapcsolatban. Minden szabadidőmben olvastam és a neten lógtam. Minden kérdésemre választ kerestem, és hétről hétre követtem a folyamatokat. Számomra nagyon fontos volt, hogy tudjam, mi történik pontosan. Ez biztonságot adott az egész terhességem alatt. Fontos volt, hogy ne csak megtörténjenek velem a dolgok, hanem értsem, hogy mi miért úgy történik. Ha tisztában vagyunk az események miértjével, mindent könnyebben elfogadunk.
Hiszen biológia órán nem tanítják meg nekünk, hogy a kezdeti rosszullétek csak azt jelzik, hogy jól működnek a hormonjaink. Nem tudjuk magunktól, hogy mikor dobban meg először a kisbabánk szíve; hány mm az adott héten; mikor fejlődnek ki a fő szervei, mikortól hallja a hangunkat; hogyan ad jeleket, ha ki akar bújni; milyen hosszú és nehéz az út az Ő számára, míg áthalad a szülőcsatornán; milyen fájdalmas neki az első levegővétel; milyen fontos az, hogy amint kibújik, anya puha, meleg karjaiban tölthessen minél több időt. Tudni akartam hányszor és mit egyek, mennyit mozogjak, hogyan védekezzek a betegségek ellen, mikor menjek vizsgálatokra, miket vásároljak magamnak és a kisbabánknak. Ahogy egyre több információt szívtam magamba, egyre kevésbé féltem.
Változtatnom kellett egy-két dolgon. Naponta ötször ettem (az eddigi napi 2-3 helyett), a tízórai és az uzsonna mindig sok-sok zöldség és gyümölcs volt, rendszeresen fogyasztottam halat (ami eddig hiányzott az étrendemből). Abbahagytam a fallabdázást, és kismama tornát végeztem otthon minden másnap, valamint elkezdtem járni kismama jógára, az utolsó négy hónapban pedig heti 2 alkalommal úszással enyhítettem a derékfájásomon. Mindezek közül a jóga jelentett legtöbbet a számomra, hiszen az nem csupán egy testi felfrissülés, hanem szellemi és lelki fejlődés is volt. Nagyon sokat tanultam a jóga oktatómtól, és a többi kismamával folytatott eszmecsere is hasznosnak bizonyult. Az órák előtt, alatt és után sok-sok praktikával ismerkedtünk meg, ami könnyebbé tette a terhességet, felkészített bennünket szellemileg és fizikailag a szülésre. Az első trimeszterben jelentkező rosszulléteket homeopátiás bogyókkal csillapítottam. Nem idegeskedtem, sokat pihentem, szervezetten, felkészülten, és ez által kiegyensúlyozottan, boldogan vártam a kisbabánk érkezését. Tudtam, hogy mi, mikor, és miért történik, és ez önbizalmat adott.
Megnéztem jó néhány szülés videót. Az elsőt még félve, a többit pedig már várakozással. Előtte bele sem gondoltam, hogy nem úgy megy majd minden, mint a moziban  Igazán tanulságos volt végignézni ezeket a felvételeket. Elkövettem viszont azt a hibát, hogy az interneten egy császármetszést is megnéztem. Szörnyű volt. Soha nem láttam attól megrázóbb képet, mint amikor a mozdulatlan kis testet hirtelen rideg kezek kiemelik a puha, meleg biztonságot nyújtó anyaméhből. Akkor tudatosult bennem, hogy mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy a kisbabám ne így jöjjön a világra. Az agyam teljesen ráállt, hogy én természetes úton fogok szülni. A testi-lelki felkészülés során kizárólag a hüvelyi szülésben gondolkodtam. Jógán szülés előtti, közbeni és utáni testhelyzeteket, légzéseket gyakoroltuk, és szorgalmasan végeztem az intimtornát valamint a gátmasszázst, megkönnyítve ezzel a kisbabám és az Én helyzetemet is.
Pár videót a férjem is megnézett, így könnyebben fel tudott készülni arra, hogy mi vár majd rá a szülőszobán. Minden orvosi vizsgálatra, ultrahangra elkísért, és Ő is sokat olvasott, hogy már a terhességnek is igazán részese lehessen. Ez sokat jelentett a számomra. Együtt minden más, minden könnyebb. Minden este Ő kente be az egyre növekvő hasamat, és minden este mesét olvasott a kisfiának már a pocakomban is. Néha csak feküdtünk, és néztük a hasamat, ahogy a MI KISBABÁNK odabenn mocorog. Mindig észrevette, ha figyeltük, és jeleket adott nekünk. Itt egy pici kéz, ott egy apró láb… csak hullámzott a hasam. Soha nem éreztem még ehhez foghatót…a kisbabánk a hasamban növekedett, lubickolt, boldogan mozgott jobbra-balra, belőlem táplálkozott, Én lélegeztem helyette, Én álmodtam helyette, 39 héten keresztül mindent együtt éltünk meg.

Karácsony első napján hajnal 4 órától erős méhösszehúzódásokat éreztem. Elővettem a naptáramat, és minden időpontot felírtam, amikor újra éreztem. Pontosan 10 percenként jöttek. Hajnal 6 körül már 7 percenként. Fölébresztettem a férjemet. Nem tudtam, hogy ezek még jósló fájások, vagy már itt az idő. A férjem készített nekem egy meleg fürdőt és hozott egy pohár bort. Ha csak jósló fájások, azok elvileg elmúltak volna a fürdő és a bor hatására. Hát ezek nem múltak. Reggel 8 óra körül beszéltem a szülésznőmmel és a jógaoktatómmal, ekkor már 5 perceként voltak összehúzódásaim. Mindketten azt javasolták, hogy induljunk el a klinikára. Közben elkezdtem szedni a vajúdásnál javasolt homeopátiás golyókat. A fájdalom intenzív volt, de elviselhető. A választott orvosom már a klinikán várt. Megvizsgált. Csupán egy ujjnyira voltam tágulva. CTG ellenőrzés közben elfolyt a magzatvizem. Tejföl sűrűségű zöld valami öntött el mindent….meconiumos víz… tudtam, hogy baj van… erről is olvastam a szakirodalomban. A méhlepény már pár napja nem látta el megfelelően a funkcióját, vagyis oxigénhiány jelentkezett a babánál, ez pedig összehúzódásokra késztette a pici beleit. Egy óra múlva a tágulás semmit nem változott. Mivel a kisbabám veszélyben volt, beleegyeztem, hogy műtéttel hozzák Őt világra. Fájdalmas döntés volt, de a kisfiamnak nem lett volna elég oxigénje a természetes szüléshez.
Hirtelen minden megváltozott. Kicsúszott a kezemből az irányítás. Borzasztóan csalódottnak éreztem magam. Nem értettem, hogy miért történik ez velem. A meglepettségtől szinte sokkos állapotba kerültem. Alig emlékszem valamire. Sokan sürögtek-forogtak körülöttem. Nagyon gyorsan történt minden. Arra sem emlékszem, hogy hogyan kerültem a műtőbe. Az orvosom és az aneszteziológus viszont nagyon kedves volt. Látták rajtam, hogy teljesen összeomlottam. Próbálták tartani bennem a lelket. Egy tűszúrás a gerincemnél, és deréktól lefelé nem tudtam mozogni. Minden mozzanatról beszámoltak, hogy éppen mi történik. Nem éreztem fájdalmat, csak enyhe nyomásokat. …és akkor felsírt a kisbabám… nem sírt hosszan, inkább csak nyafogott egy kicsit, mint akit álmából ébresztettek. Sajnos nem lehetett velem, hogy megvigasztaljam. Azonnal el is vitték a meconiumos víz miatt egy alapos vizsgálatra. Ezek voltak a leghosszabb percek… Majd egyszer csak megláttam Őt!!!! Gyönyörű kisbaba, és teljesen egészséges. A fejemhez tették, a puha arcocskája az arcomhoz ért. Nem sírt, csak figyelt. Hirtelen nem is találtam szavakat, annyira vártam ezt a pillanatot, és akkor mégsem tudtam, hogy mit mondjak neki. Csak érezni akartam a finom bőrét, látni a csillogó szemecskéit. Fantasztikus volt. Örökké ezt akartam érezni. Megpuszilgattam, és végül elmondtam, hogy mennyire vártam, nagyon szeretem, és mennyire örülök, hogy érezhetem Őt. Aztán átvitték a babát a férjemhez, aki a szülőszobában várta Őt csupasz felsőtesttel. Mivel nem tehették a picurt az én mellkasomra, így apa puha mellkasán pihent néhány percet megtörölgetve, melegített takaróval betakarva. Ez a néhány pillanat életre szóló köteléket teremtett kettőjük között. Nem tudtam betartani a férjemnek tett ígéretet, hogy benn lehet a szülésnél, de ez az együttlét kárpótolta Őt.

A kisfiam most 12 hetes. Jó érezni, hogy még számtalan mesés pillanat vár ránk együtt. A babavárás egy csoda, és miután megszületik…. leírhatatlan érzés. Elolvadok, amikor rám mosolyog, szopizás közben mélyen a szemembe néz, ha végez az evéssel édesen gügyörészve megköszöni, hogy táplálom Őt. Minden nap egyre több újdonságot hoz. Amikor reggel fölébred, és anya vagy apa arcát látja meg először, olyan szeretettel néz ránk, ahogy csak egy tiszta lelkű édes kisbaba tud nézni. Amikor először mosolygott, amikor először emelte föl a fejét, amikor először gügyörészett, amikor először fogta meg a kis csörgőjét, amikor először fordult át a hasáról a hátára, vagy amikor lágyan pihegve alszik el a mellkasomon …. mind-mind egy újabb CSODA.

Bea szülésélménye

Két legénykének vagyok az anyukája.
Az első terhességem tanulságos volt, a második szülésem izgalmas. Máris leírom miért…
Az első babát nagyon vártuk már, ezért bejelentkeztem egy magánrendelésre, hogy végre saját orvosom is legyen. Mikor kiderült, hogy megfogant az első gyermekem, felhívtam a rendelőt, hogy újabb időpontot kérjek az orvosomtól. Megdermedtem a hírtől, amit közölt velem az asszisztens: P4-es citológiai eredmény! Személyes konzultáció alkalmával a doki abortuszt javasolt, másképp ezt a méhnyak rákot megelőző állapotot nem tudja kezelni. Természetesen én harcba szálltam a gyermekemért és hogy ne eresszem bő lére (a poklot jártuk meg az igazunkért), 20 hetes terhesen megműtöttek Budapesten. Bálint most 3 éves.
A szülés után még három kisebb műtétem volt. A harmadik előtt felkészítettek lelkileg, hogy talán több gyermekünk nem lehet, mert a sok beavatkozás miatt meddővé váltam. Persze mindez csak feltételezés volt. A műtét után boldog anyaként tudtam meg, hogy újabb babát vállalhatok.
Rolika 2010. márciusában született Budapesten. A várandóság alatt tudtam mi vár rám, ha eljön a születés pillanata, így nem féltem. A terhesség alatt jógára jártam és olyan testtudatom alakult ki, amit az első babám születésénél nem éreztem. Felkészültnek, bátornak gondoltam magam és az is voltam. Haránt fekvéses babám miatt még a császármetszés gondolatával is meg kellett küzdenem. Talán ez volt az egyetlen rémálmom… de a pozitív gondolkodás és talán a jóga segítségével az utolsó pillanatban befordult a gyerekecske.
A szülés várható időpontjában befektettek a kórházba, mert Eger-Budapest nagy távolság egy másodszor szülő nőnek. A sok műtét után elhegesedett méhszájam miatt nem akart beindulni természetes módon a szülés. Ilyenkor jól jön egy kis segítség. Pár nap haladékot azért kaptam, de Roli nem akart elindulni a nagy úton. Levittek hát a szülőszobába, befröccsentettek egy jó adag zselét, hogy beinduljon a folyamat. Én meg csak vártam és vártam… zenét hallgattam és vártam… aztán visszavittek a szobámba, hogy nem sikerült a szülés beindítása, úgyhogy másnap folytatjuk.
A következő próbálkozás már sikeres volt. Oxitocin segítségével hamarosan a várva várt fájdalmakat éreztem. A szülésznőm labdát hozott nekem, de sajnos mikor ráültem megállt a baba szívverése. Bármilyen pozitúrát választottunk, semmi nem tetszett Rolinak. Végül lefeküdtem az ágyra. Érdekes, hogy az első szülésemnél képtelen voltam feküdni. Minden fájás jobban fájt fekve, mint állva. Most viszont ez volt a legmegfelelőbb helyzet mindkettőnk számára.
A fájdalmat sokkal jobban elviseltem, mivel tudtam kezelni a jógán tanultak segítségével. Koncentráltam a benti folyamatokra és éreztem, hogy valami nem stimmel. Minden fájásnál elindult a baba, viszont a fájás befejeztével visszahúzódik a kiindulási pontjához. Mintha kapaszkodna a köldökzsinórba, elzárva az életet adó nedveket maga elől, ezt jelezte a szívhangot mérő gép is. Az orvosom azt javasolta, hogy lassan eljön az ő ideje és bármennyire szeretné, hogy természetes módon szüljem meg a gyermekemet, ez lehetetlen. Kaptam tőle 20 percet…elindult kifelé az ajtón a szülésznővel, én pedig egy hatalmasat kurjantottam. Persze nem az örömtől, hanem a fájdalomtól amit egy hatalmas ütés váltott ki belőlem. Roli áttörte az előtte álló akadályt! A szülésznőm alig tudott felkészülni a megszületésre. Csak annyit mondott, hogy a baba befordította a fejét egy alkalmasabb pózba, így hamarosan megszületik. Felgyorsult a folyamat. Orvosom a fejemhez ült, és figyelt. Mindent Aranka csinált…én pedig csak magamra koncentráltam, meg persze a hasznos instrukciókra, amit a szülésznőm mondott. Gátvédelemmel megszületett a második fiam!
Roli hamarosan a karomban feküdt úgy, hogy a köldökzsinór még összekötött bennünket. Ettől csodálatosabb érzés még nem kerített hatalmába…

Orsi szülésélménye

Első kislányommal már a 31. héttől feküdnöm kellett és az orvos kijelentette most már akármikor szülhetek, készüljek fel. Borzasztóan megijedtem, nem akartam, hogy koraszülött legyen. Teltek-múltak a hetek és Ő még mindig ragaszkodott hozzám a pocakomban. A 38.hetet töltöttem és vizsgálatra, NST-re voltunk hivatalosak a kórházba a nőgyógyászhoz. A vizsgálat után mondta, hogy ha most burkot repeszt, akkor estére már babázhatok, mert a baba feje a „hüvelyben van” és nem is jó neki a feszülgetés. De én dönthetek. (Ezt megelőzte egy borzasztóan fájdalmas vizsgálat.) Úgy döntöttem, senki nem csinálhat semmit, majd Ő dönt, mikor szeretne világra jönni. Engem hajnalra már vártak vissza….- utólag a szobatársamtól megtudva. Már a vizsgálat után éreztem, hogy feszülget a hasam, de azt mondta a doktornő, hogy ez normális, nagyon intenzíven megvizsgált. A kórház parkolójában üldögéltünk egy darabig, mert a fájások csak jöttek 13-15 percenként, össze-vissza. Aztán úgy döntöttem haza megyünk a szüleimhez. Épphogy haza értünk, lepihentem, a férjem kezembe nyomott egy papírt és egy ceruzát, hogy írjam a fájások rendszerességét. Közben telefonálgattam, mire leesett, hogy 8, majd 5 percenként jönnek a fájások. A férjem közölte, hogy biztosan nem ilyen a vajúdás, hogy közben telefonálgatok, nevetgélek. Csak meggyőztem és irány a kórház. 18 órára értünk be, először a szokásos papírmunka, NST, beöntés következett, majd 19 órakor burkot repesztettek. Innentől lettek erősek a fájások, de a tusolás jót tett, így jó sokáig bent maradtam. Szólt a férjem a szülésznőmnek, hogy sokat segít a meleg víz, így tele engedték nekem a kádat. Sajnos messze voltak egymástól a helyiségek és elég nehézkes volt a járkálás. Nem sokat üldögéltem a kádban, mikor jött a szülésznőm és szó szerint kiszedett a kádból, hogy SZÜLŐSZOBA! Úgy szóltam rá, hogy egy fájás szünetet várjunk már, mert nem bírok kilépni a kádból, de neki sietős volt. A szülőszobában vártunk még néhány fájást, majd megkérdezte az orvosom
- Nincs még tolófájása?
- Nem tudom… (még sosem szültem elvégre)
- Akkor feküdjön föl a szülőszékre és megnézzük.
Innentől már nem volt megállás, nyomnom kellett, de nagyon. Borzasztóan fájt. Annyira szerencsétlennek éreztem magam, ők mondták mikor, mit csináljak. Egy ponton nagyon elkeseredtem, de megszólalt egy belső hang: „Ezt végig kell csinálnod! Nem hagyhatod abba!”
Onnantól már minden gyorsan és simán ment. Egy kis vágás szükséges volt.
Ahogy megláttam Őt, minden fájdalmam elszállt, a hasamra tették, ott lehetett velünk egy picit. Egy kis időre elvitték, majd felöltözve hozták vissza. Egyből apukája kezébe adták és olyan szépek voltak együtt, hogy még ma is itt él emlékezetemben az a pillanat. Majd szopizott és mintha mindig is ezt csinálta volna. (Hiszen ezt is csinálta már a pocakban is!)
Két órát ott lehettünk hármasban és ezek soha vissza nem térő percek.

A második szülésem is hasonlóan gyorsan történt, ami a kórházi részt illeti. Hétfőn nagyon beteg lettem, elkaptam az influenzát a kislányomtól. Végtagfájdalom, erőtlenség, láz és minden, ami ezzel jár. Ekkor még a 36.hetet töltöttem, késő estére se láz, se végtagfájdalom nem volt, már kezdtem megnyugodni, hogy nem indította be a láz a szülést, mikor reggel 6 órakor fájásokra ébredtem. 10 percenként jöttek, majd mikor a férjemnek ezt jeleztem, akkor közölte velem, hogy dehogy szülök még, ne képzeljek bele semmit és különben is neki még az elkövetkezendő két hétben rengeteg dolga van. Erre én úgy összezavarodtam, hogy leálltak a fájások, illetve össze-vissza jelentkeztek. Ez így ment egész délelőtt, majd folytatódott délután is. Ekkor már aludni sem tudtam, de még jobban ritkultak a fájások. Viszont már csak megfelelő légzéssel tudtam a fájdalmat tolerálni. Aznapra volt időpontom NST-re, 17.30 körül be is jutottam, a gép semmit nem mutatott. A doktor úr szerint még egy hetet biztosan kibírunk. A rendelőből kijöttem és iszonyú erős fájás kerített hatalmába, de még mindig nem fogtam fel, hogy ez már tényleg az.
Haza jöttünk, lepihentem, majd azt mondtam magamban, ezt már nem fogom bírni reggelig, valami történjen. Most már szülessen meg, mert annyira el fogok fáradni, hogy nem lesz erőm a szüléshez. Innentől berendszereződtek a fájások és néhány 8 perces fájás után, már 5 percesek jöttek. Mire összepakoltunk, felöltöztünk már 3 perces fájásaim voltak. Hatalmas hó esett le pillanatok alatt. A kórházba beérve, az ügyeletes orvos megvizsgált, majd azonnal a szülőszobára irányított bennünket a szülésznővel. Az orvosomnak üzentek, hogy futólépésben jöjjön, mert nem fog ide érni.
Olyan jó volt, hogy kihagytuk a beöntést, borotválást, egyebeket. Néhány fájást még vártunk, aztán újra a „feküdjön fel az ágyra” mondat következett. Megvizsgált az orvosom, burokrepesztés és ismét nem tapasztaltam meg milyen is a tolófájás, nyomni kellett. Néhány fájás és a kötelező gátmetszés után megszületett egy hihetetlenül gyönyörű kisbaba, aki a miénk volt. Egy pillanatra rám tették, de vitték is el hamar, mert 36 hét és 5 napra született. Súlya 2700 gramm és gyönyörűen fejlett, szép kisbaba volt. Annyira féltem, hogy nehogy valami baja essen, hogy nem tiltakoztam. Most hiányzik ennyi idő elteltével és az első szüléssel összevetve, hogy vele nem volt meg az első együtt töltött órák varázsa, gyönyörűsége, az első szopizás a szülőszobában. Másnap reggel az ígéret ellenére nem kaptam meg reggel 6 órakor a ÉN KISBABÁMAT!!!! Mikor 8 órakor már rákérdeztem, hogy hol van és csak annyit mondjanak már, hogy jól van és mikor hozzák, tágra nyílt szemekkel, értetlenül néztek rám a nővérek:
- Majd hozzák!
Annyira féltem, hogy valami rossz történt vele és nem mondják el nekem. Még most is érzem legbelül azt az erős félelmet, ha erre gondolok. Fél 9-kor végre megkaptam és onnantól nem eresztettem. Azt tudtam, nem akarom most már hallani a sok „tanácsot”: ne fektessem magam mellé, ne szopizzon annyit stb. stb.

Összességében mindkét szülésemre csodálatos élményként emlékszem vissza, bár voltak hiányosságok.

Judit szülésélménye: „Álom az álomban”

Két csodaszép kislány édesanyja lehetek, és hálás vagyok, hogy Ők vannak nekem!
Első kislányom, Panna, 2007.02.08-án született Egerben, teljesen zavartalan várandósság után császármetszéssel. Az orvosi beavatkozás indokolt volt, ugyanis kislányom 24. héttől harántfekvésben helyezkedett el és pozíciójából semerre sem mozdult. 40. héten megrepedt a burok s így nem volt mit tenni, császárral kellett hozzánk érkeznie.
Már Panna várásának ideje alatt is természetes szülésre készültem, de nem élhettem át az ősi csodát. Ezt el tudtam fogadni, és úgy hiszem fel is tudtam dolgozni, nem érzem úgy, hogy negatív hatása lenne Pannával való kapcsolatomra.
Majd amikor Panna két év három hónapos volt, megfogant Emma, a húgocska. Kezdetektől bíztam benne, hogy őt meg tudom majd természetes úton szülni!
Teljesen zavartalan volt a várandósságom Emmával is és minden esély megvolt a sikeres végkifejletre, hiszen Ő végig fejjel lefelé helyezkedett el.
38. héten egy hétfői estén éreztem, hogy összehúzódásaim vannak, ezek tíz óra körűlre erősödni és rendszereződni kezdtek. Beültem a kádba, hogy leállnak-e vagy nem, és még este tizenegy után mondtam a férjemnek, hogy feküdjünk le aludni, ha leállnak, akkor még csak jósló fájások. Igaz, ekkorra már legalább ötször látogattam meg a mellékhelyiséget, ebből gondolhattam volna, hogy itt az idő. Amikor az ágyra ültem, hogy lefeküdjek, megrepedt a burok. Már minden össze volt pakolva. A férjem elautózott a legdrágább jógaoktatóért, -Feithné Ilikéért, akit mélységesen tisztelek, becsülök és szeretek. és mindent neki köszönhetek, amit a szülésről-születésről tudok - és megérkezésük után elindultunk Demjénből Budapastre Pannával, kislányunkkal együtt, aki már rég fel volt készítve, hogy mi fog majd történni. Nem akartuk őt kihagyni, eltávolítani magunktól és hiszem, hogy ez segíti számára annak a traumának a feldolgozását, hogy már nem csak ő van nekünk!
Az autóba ülvén felhívtuk Rákócziné Kramer Ágnes szülésznőt, aki a megbeszélt időben elindult a Szent István Kórházba. Az autóban végig vajúdtam, 3-5 percenként jöttek az összehúzódások. Másfél óra alatt értünk föl Budapestre. Fél kettőkor vett fel Ágnes az osztályra. Én Ilikével mentem föl a szülészetre, kislányom a férjemmel pedig egy közeli hotelbe. Már kétujjnyira nyitva voltam és nagy erejű, jól dolgozó összehúzódások jöttek rendszeresen.
Fél óra múlva már négyujjnyira haladt a tágulás. Rengetegen szültek aznap az Istvánban, elképesztő szerencsémre csak az alternatív szülőszoba volt szabad.
Amint a kád megtelt vízzel, már ültem is bele. Az agyam igazából föl sem fogta, hogy milyen kivételes helyzetben lehetek, főleg császár után! Fénysebességgel haladt a tágulás és igen hamar éreztem, hogy már hamarosan tolófájások jönnek. Ekkorra érkezett meg Dr. Boros Judit is, aki megkérdezte, hogy a vízben szeretném-e megszülni a babámat. Természetesen gondolkodás nélkül vágtam rá azt, hogy igen és még mindig nem tudatosult bennem, hogy micsoda szerencsés helyzetben vagyok, hiszen álmomban sem gondoltam volna, hogy mindez lehetséges lesz. Csak annyit szerettem volna, hogy természetes úton hozhassam Emmát a világra ... no de vízben is!?:-)
Álomszerűen folytak a dolgok! Ágnes szülésznő és a Doktornő is a vízben vizsgált! Nem kellett kiszállnom, csak kiemelnem a csípőmet. Nem történt semmiféle beavatkozás, hagyták, hogy folyjanak dolgok a maguk rendje-módja szerint! Nem kaptam semmiféle oxitocint vagy fájdalomcsillapítót, a víz az elfogadó, természetes szülést-születést támogató környezet, s a bennem is lakozó asszonyi erő elegendőek voltak ahhoz, hogy a folyamat haladhasson, működhessen, ahogyan annak kell, s ahogyan az optimális körülmények között tud is. Fantasztikus élmény volt átélni azt, ahogyan az a bizonyos erő engem is meglátogatott és minden pillanatban tudtam - nem az eszemmel, hanem a sejtjeimbe írt ősi program segítségével az ösztöneimmel - , hogy mit kell tennem, mi a jó nekünk! Csodálatos volt érezni, hogy az erő bennem is és kisbabámban is ott lakozik, csakúgy, mint minden asszonyban és babában, és hogy képesek vagyunk beavatkozások nélkül létrehozni a világra jövetelt.
A kórházba való érkezést követően kevesebb, mint négy óra elteltével már a langyos vízben ringathattam hasamon Emma kislányomat és énekelhettem neki mindaddig, míg pulzált a köldökzsinór és el nem vágtam, s aztán gyakorlatilag benntartózkodásunk alatt végig, hiszen ebben a fantasztikus intézményben csak pár percre viszik el a babát!
Ezúton köszönöm meg mélységes hálával mégegyszer Feithné Krajcsik Ilona kismama jógaoktatónak - barátnak, hogy mindvégig mellettem volt, egész lényével táplálta hitemet abban, hogy császár után szülhetek természetes úton, és segített szert tenni mindarra a tudásra, amit a szülésről-születésről tudok, s elhitette az agyammal is, hogy " a nő tud szülni, a baba tud megszületni"!
Köszönöm Rákócziné Kramer Ágnesnek, hogy kedvességével, a császár utáni természetes szüléshez való pozitív és rugalmas hozzáállásával, igen nagy szakmai tapasztalatával, egész személyiségével arra buzdított, hogy sikerülni fog!
Köszönet Dr. Boros Juditnak, hogy mind a várandósság, mind a szülés ideje alatt támogatott nyugodtságával abban, hogy sikerülhet a természetes szülés és partnerként, igen magas szakmai tudással rendelkező orvosNŐKÉNT volt jelen és vállalta a felelősséget azért, hogy vízbe szülhessek császár után!!!
Köszönöm az István Kórház minden dolgozójának kedvességét és baba-mama barát szemléletét!
S természetesen köszönöm csodálatos férjemnek, Berecz Csabának a stabil és szeretetteljes háttér biztosítását! Kislányomnak, Pannának is köszönöm a türelmét, kitartását és korához-helyzetéhez képest igen érett, ügyes viselkedését!
Hálás vagyok, hogy átélhettem az "álmot az álomban", azt, hogy császár után természetesen, háborítatlanul szülhettem, méghozzá vízben!
Mindenkinek üzenem, hogy természetesen, háborítatlanul szülni csodálatos dolog, és császármetszés után is lehetséges!